Szegény Ángyán doktor úrnak elég hányattatott sorsa van a közmédiában. Per pillanat mindenki nagyban egyetért vele, de ez nem volt mindig így, pedig Ő már évek óta ugyanezeket szajkózza (aki nem tudja, hogy miket, az tekintse meg az alant látható videót). Amíg a jelenlegi kormány államtitkára nem lett, nagyjából mindenki agyonhallgatta, csak néhány "összeesküvés elméletes" dokumentumfilmben kapott publicitást (amikről persze azóta kiderült, hogy egyáltalán nem csak elméletek, csak ezt nehéz feltolni a közmédián nevelkedett emberek agyáig). Ezután államtitkárnak választották, és ő becsülettel meg is kezdte a munkát, és kidolgozta a Nemzeti Vidékstratégiát, ennek első lépéseként pedig a Darányi Ignác Tervet. Erről természetesen a baloldali- és a közmédia egy betű híradást sem tett, még egy apró szalagcím sem jelent meg róla sehol. A jobboldali médiában sem nagyon, egyedül a Echo TV (ami szélsőjobboldalinak van egyébként kikiáltva) készített egy riportot Ángyán úrral.
Telt múlt az idő, a kormány kezdeti idealista rohama megtört, kezdtek újra felbukkanni a kicsinyes politikai érdekek, így természetesen a Vidékstratégia is megbukott még azelőtt, hogy elkezdődhetett volna. Ángyán jogosan érezhette magát megalázottan, amikor a miniszterelnök, akivel személyesen egyezett meg a terv részleteiről, még beszélni sem volt vele hajlandó a lemondása kapcsán. Ezek után Ángyán minden elérhető fórumon elkezdte támadni a mostani kormányt, és az oligarchákat (akik között egyébként szép számmal akadnak MSZP-sek is), és próbálta ráébreszteni az embereket, hogy mi is folyik az országban.
No és ezen a ponton viselkedtek különösen undorító módon a különféle sajtóorgánumok. Egyrészt a jobboldali sajtó elkezdte Ángyánt agyonhallgatni, amit eleve gerinctelen módszernek tartok, de a legundorítóbb dolgok a baloldali- és a közmédiában folytak. Az ilyen mocsadék szennyoldalak, mint a Véleményvezér és az Index (a kereskedelmi tévéket és a nyomtatott sajtót már meg se említem), miután évekig még csak említés szintjén sem emlékeztek meg a volt államtitkárról, elkezdték címoldalon közölni Ángyán véleményét, sőt mi több, egyetérteni vele. Csak én érzem ezt képmutatásnak?
Hosszas várakozás után megérkezett a Wadget Eye Games újabb, immáron harmadik cyberpunk kalandjátéka, a Primordia. A sort a Gemini Rue kezdte, amit a Resonance követett, és most a Primodia, és bár a három játéknak sztori szinten semmilyen kapcsolata nincs egymással - tematikában is csak annyi, hogy mind cyberpunk, de mindhárom játék teljesen más oldaláról közelíti meg a jelenséget -, én egy sorozatnak tekintem őket. A kevés közös jellegzetességhez tartozik még a retro stílusú, de nagyon hangulatos grafika, és a fordulatos és eredeti történet.
A Gemini Rue a cyberpunk film noir-szerű, borongós hangulatát ragadta meg mesterien, ami mellé egy hozzáillő, ballonkabátos, kiégett zsaru karaktert kaptunk, és az amnéziás "testvérét", aki egy steril kutatóközpontban éli a tesztalanyok egysíkú életét. A karaktereket felváltva kell irányítani a játék folyamán, ez pedig érdekes kettősséget hoz a játékmenetbe. A két karakter sorsa egészen különleges módon fonódik össze a történet folyamán, aminek nem akarom lelőni a poénját, legyen elég annyi, hogy megéri végigjátszani a játékot miatta.
A Resonance már sokkal "jelenszagúbb" világban játszódik. Négy átlagember - egy "vénróka" zsaru, egy oknyomozó hacker, egy fizikus és egy nehéz gyerekkorú (majd megértitek :) ) nő - nyomoz egy misztikus haláleset kapcsán. A cselekmény középpontjában egy tömegpusztító fegyvernek is használható találmány áll, aminek során mind a négy karaktert kell egyszerre irányítanunk, mindegyik képességeit ott és akkor használva, amikor épp kell. Ennek a csavarnak köszönhetően a fejtörők is változatosabbak, a női karakter álmaiban játszódó epizódok pedig erre az élvezetes játékmenetre tesznek még egy lapáttal. A játék intrójából már sejthető, hogy a sztori végkifejlete eléggé ütős, úgyhogy ezt is érdemes végigtolni.
De a játék, ami írásra késztetett, az mégiscsak a Primordia. Ez az eddigiektől teljesen eltérő díszletek közt játszódik, egy "poszthumán", robotok által uralt és lakott civilizációba kalauzol. A főhősnek, egy humanoid robotnak, és lebegő társának kell a szigorúan "robotos" problémáit megoldani, miközben a főhős múltjának (előző verzióinak) történetére is fény derül. A néhol igen mély és elgondolkodtató párbeszédekkel tűzdelt játékmenet feszültségét a lebegő robotsegéd poénjai oldják hathatósan. A Wadget Eye játékai közt ez az első, amely vallásfilozófiai témákat feszeget, ebben a robot-civilizációban ugyanis új értelmet nyer a Humanizmus: a robotok vallását értik ez alatt, aminek lényege, hogy az Embert, mint Teremtőt dicsőítik. Azt hiszem egyértelmű, hogy a játék szimbólumrendszerében mi mit hivatott jelképezni :). Ahogy egy jövőben játszódó történet is tulajdonképpen a jelenről, úgy egy robotokat középpontba állító sztori is voltaképp magáról az emberről szól.
Bár egy párhuzamos port programozása nem nagy dolog, én szinte katarzisként éltem meg, hogy végre sikerült. Nekem, egy nyamvadt szoftveresnek, hosszas szenvedés, utánajárás és próbálkozás után végre sikerült beírnom egy byte-ot a PCMCIA-n laptopra kötött parallel port adatvonalára. Ez igazi áttörés, ugyanis így kényelmesen, a laptopomról folytathatom a SIDBox projectet, ami így elsőre nyilván nem sokat mond a legtöbb ember számára, de időben szólok arról is.
Örömömben csináltam is néhány képet arról, ahogy egy 7 szegmenses kijelzővel kipróbáltam az adatvonalra írást. Mint látható, mind a nyolc kimeneti láb működik.
És íme a forráskód, ami végül működött (itt csak fényképpel rakom ki, ahogy halad a projekt, úgyis kitolom Github-ra, ha valakit érdekel, onnan majd leszedheti).
Nem vagyok nagy moziba járó, de most viszonylag rövid időn belül két filmet is láttam. Mindkettő jó kritikákat kapott, bár nem ez vitt rá arra, hogy megnézzem őket moziban. Az Emlékmást Philip K. Dick rajongóként szimplán kötelező volt megnéznem, bár nem sokat vártam tőle, de azt legalább sikerült is teljesítenie. A felrántó kritikákat nem igazán értem, mert bár megvolt benne a cyberpunk pupillapornó (és ez nálam hatalmas pirospont), a sztoriban semmi újat nem tudott felmutatni, gyakorlatilag csak XIII volt cyberpunk köntösben.
A Nolan féle Batman trilógia befejező része viszont... ütött. Nagyot. Végre egy - újabb - film, ami arról szól, amiről minden karakterközpontú filmnek szólnia kellene. A felemelkedésről, a felébredésről, önmagunk legyőzéséről szól, transzcendenciáról, megvilágosodásról. Arról, hogy igazi erőt csak a hit képes adni (legyen bár a tárgya akármi). Én már ezzel önmagában is megelégedtem volna, de ezen túl a film pedzegeti a nyugati "modern" civilizáció dekadens voltának témáját is (kedvencem a filmből: - Ez az értéktőzsde, itt nem lehet pénzt lopni; - Miért, ti mégis mit csináltok?), bár az ez ellen való lázadást rossznak állítja be, ami miatt picit szívtam a fogam. Azon pedig, hogy ezek mellett még a sztori is izgalmas, már szinte meg se lepődünk. Az utóbbi idők legmeghatározóbb filmélménye.
A Thieves című cyberpunk rövidfilm eddig csak privát vetítéseken volt megtekinthető, de most végre youtube-on is nézhető. Nagyon régóta várok már erre, annak idején a collective cyberpunk community fórumon figyeltem fel rá, ahol a készítője reklámozta. A trailer alapján nagyon megtetszett, és picit segítettem is terjeszteni. Most, hogy már láttam, őszintén szólva jobbra számítottam. Mindenesetre azért nem rossz, tekintve, hogy milyen kevés hasonló rövidfilm jelenik meg, legyünk hálásak.
Ráadásul egy nagy megtiszteltetés is ért, amire csak véletlenül figyeltem fel. Tekerjetek a videóban 12:25-höz :) (a cyberpunk community fórumon Neuromanta néven vagyok fent).
Nemsokára megházasodok, jön a házasélet, komoly felnőtt ember módjára kell majd viselkednem. Úgy gondoltam, hogy még most, amíg megtehetem, kellene csinálni valami eszeveszett nagy őrültséget. Valami hülyeséget, amit egy komoly, épeszű felnőtt ember nem csinál. Gondoltam ilyenekre, mint parkourözni a keleti vágányai között, elvégezni egy bölcsész szakot, hosszú lejáratú állami kötvényekbe fektetni, felrakni a Windows Vistát, kiutazni Izraelbe horogkeresztes pólóban, stb, de egyik sem tűnt igazán nagy őrültségnek.
Aztán eszembe jutott, mi lenne az alkalomhoz méltó cselekedet: regisztrálni Facebook-ra :)
